Mindenki erről beszél : vissza nem térítendő napelemfarm támogatás

Mindenki erről beszél : vissza nem térítendő napelemfarm támogatás

Sok olyan hírt olvasni mostanában, hogy a földünk mennyire rossz helyzetben van. Majdnem fél évvel előbb elhasználtuk az ezévre jutó meg nem újuló energiaforrásainkat, mint kellett volna. Ha így haladunk, akkor nem húzzuk már sokáig, természeti katasztrófák sora fog véget vetni a féktelen pazarlásnak.

A világ vezetői felismerték a helyzetet, már mindenki érzi a környezetszennyezés, a globális felmelegedés súlyát, és szerencsére a legtöbben eléggé komolyan veszik és igyekeznek tenni is érte. A cselekvés mindig nehezebb, mint az ötletelés, hiszen a kormányoknak rengeteg pénzbe kerülhet az is, hogy a megújuló energiaforrásokat támogassa.

Elsősorban nagyvállalati szinten kellene törekedni a megújuló energiaforrások használatára, hiszen ők a legnagyobb fogyasztói a nem megújuló energiaforrásoknak, illetve talán a nagyvállalatok a legnagyobb környezetszennyezők a világon.

Azért, hogy a magyar nagyvállalatok is sokkal nagyobb kedvvel vágjanak bele a megújuló energiaforrások bevezetésébe, létrejött a napelemfarm támogatás.

A nagyvállalatoknak nagyon sokszor kedvük az van a napelemfarm telepítéshez, csak éppen az ehhez szükséges tőke nem áll a rendelkezésükre. Ezért készítettek olyan ösztönző terveket, mint amilyen a napelemfarm támogatás is.

Ez azt jelenti, hogy az állam állja a napelemfarm telepítés költségeinek egy részét.

Vissza nem térítendő támogatásól van szó, így a cégek nem hitelként, hanem a pályázat feltételeinek maradéktalan teljesítése mellett vissza nem térítendő juttatásként kapják meg a támogatás összegét.

A pályázat viszonylag újkeletű, 2019. június 17.-én indult, és mikro-kis és középvállalkozások vehetnek részt benne. Hazánkban mikro- és kisvállalkozásokból van a legtöbb. Mikrovállalkozásainkban gyakran kevesebb, mint 10 főt foglalkoztatnak, ezek a vállalkozások nem engedhetnek meg maguknak hatalmas összegeket a napelemrendszerek kiépítésére.

Ők maximum 3.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a megújuló energiaforrások bevezetésére.

A pályázatra egészen 2020.szeptember 30-ig lehet jelentkezni.

A pályázaton elnyert pénzt fel lehet használni a napelemrendszer teljes telepítésére, azaz finanszírozhatók belőle maguk a panelek, a szerelés, a tartóoszlopok, a hálózatra kötés és a biztonságossá tétel költségei is.

A Pentele Solar napelemprojekt.hu oldalán a pályázat minden további részlete megtalálható, itt összeszedetten el lehet olvasni, hogy milyen cégek nyújthatnak be pályázatot és összeszedték azt is, hogy milyen kizáró tényezőkkel kell számolniuk a nevezőknek.

Ez egy nagyszerű kezdeményezés. Ha a vállalkozásunk elnyerte a pénzt a pályázaton, akkor már csak egy olyan kivitelezőt kel találnunk, akire teljes nyugalommal rá tudjuk bízni a telepítést. Itt ismét megemlíteném a Pentele Solar csapatát, akik napelemfarmok telepítése területén nagy tapasztalattal rendelkeznek.

A telepítés teljes folyamatában lehet rájuk számítani, beszerzik a paneleket, felszerelik azokat, a tartóoszlopok, a szerkezet kivitelezését is elvégzik, a hálózatra kötéssel is foglalkoznak, mindezt pedig úgy csinálják meg, hogy az teljesen biztonságos legyen.

Emellett pedig aki árajánlat kéréssel fordul hozzájuk, annak segítenek a pályázattal kapcsolatban is.

Megbízható szakemberekkel dolgoznak, magas minőségben, alacsony áron. A nevüket nem csak napelemfarmok, de lakások és magánszemélyek napelemei kapcsán is ismerni lehet.

Fő profiljuk mégis a vállalatok energetikai korszerűsítése, a napelemek nagy mennyiségben való telepítése.

Nagyszerű kezdeményezés ez a napelemfarm támogatás, remélem, hogy a vállalatok élni fognak ezzel a nagyszerű lehetőséggel, és nem hagyják ki. A napelemmel ugyanis hosszútávon jól járnak, az üzemeltetése kifejezetten olcsó, az így megtermelt áram ingyen van, csak az egyszeri bekerülési költség magas, aminek egy részét viszont most a pályázaton keresztül is finanszírozzák. Nagyon jó lenne, ha sok mikro-kis és középvállalkozás élne ezzel a remek lehetőséggel.