Hogy mikre nem jó az internet!
Mostanában eléggé rákattantam a közösségi fórumokra. Egyre több ilyen beszélgetős csoportba lépek bele, vagy épp regisztrálok fel, mivel szeretek új emberekkel megismerkedni és az érdeklődési körömnek megfelelő témákban olvasgatni, beszélgetni, megosztani a véleményemet. Nemrég meg is ismerkedtem egy tök jó fej lánnyal, Krisztivel, akivel lehet hogy még több is lehet majd köztünk. Eddig még nem találkoztunk személyesen, de már tervben van a találkozó, csak az a probléma, hogy ő Debrecenben lakik, én pedig Budapesten. Elég nagy a távolság, de szerintem működhetne a dolog. Minden este beszélgetünk egymással, egyre szélesebb körű dolgokról, valamelyik nap például segített nekem választani egy remek kis bőrtáskát a munkahelyemre.
Egy belvárosi irodában dolgozom a könyvelőirodában és elvárják itt az elegáns öltözködést, ezért be kellett szereznem, mikor idejöttem, öltönyt, nyakkendőt, ingeket, makkos cipőt és táskát is. Ezek annyira nem az én stílusom, mivel szeretem a sportos, laza öltözéket, hétköznapokon, a magánéletben, a munkán kívül is úgy szoktam járni-kelni. Azért valahogy sikerült megszoknom, hogy hétköznap reggelenként elegánsan kell felöltöznöm és az idők során már nem volt kellemetlen számomra ez a viselet, sőt, a praktikus oldaltáskákat meg is szerettem. Ezekben minden elfér, amit csak szeretnék, laptoptól kezdve iratmappán keresztül tollakig, telefonig, határidőnaplóig tényleg minden. Azonban történt egy kis baleset a táskámmal, ami miatt újat kellett vennem, ebben segített nekem Kriszti.
A táskámnak úgy lett vége, hogy sikeresen beleborítottam egy pohár kávét. Ne kérdezzétek, hogy hogyan, de sikerült sajnos, tönkre is ment teljesen. Még szerencse, hogy elektronikai eszközök épp nem voltak benne, mert azok is szépen elromlottak volna ettől az incidenstől. Mivel muszáj volt újat vennem minél hamarabb és ezt is apámtól kaptam régebben, azt se tudtam, merre induljak el, hol kezdjek el utána nézni, hol lehet ehhez hasonló válltáskát venni. Este ismételten beszéltem Krisztivel és valahogy ráterelődött a téma a tönkrement táskámra. Ő adott nekem egy fülest, hogy van egy olyan oldal, hogy Bagbox, ahol király kis táskákat lehet kapni. Még sosem hallottam róla eddig, de bíztam Kriszti szavában, ő azt mondta, többször is rendelt már tőlük és csupa jót tud csak mondani róluk. Egy próbát végülis megér, nem?
Na, én bátorkodtam is igénybe venni a Bagbox szolgáltatását. Felmentem az oldalra, ahol olyan nagy választékkal találkoztam, mint máshol nem. Tényleg sok mindent lehet kapni náluk amúgy, női és férfi táskákat is, több félét, fajtát, stílusút, kialakításút, márkájút, természetesen. Krisztivel közben folyamatosan chateltem és áradoztam neki arról, milyen jó kis oldalt ajánlott nekem. Miközben nézegettem a férfi oldaltáska választékot, ő elmesélte nekem, hogy talált rá álmai táskájára. Egy barátnője, Alma ajánlására látogatott el a Bagbox oldalára, egy hátizsákot szeretett volna venni, de olyat, ami hétköznapokra is tökéletes, kicsit elegánsabb beütésű. Szerencsére volt külön kategória női hátizsákokra is, ahol a szűrő segítségével rá lehetett keresni pontos színre, anyagra, méretre, gyártóra és még arra is, hány rekesze legyen a táskának. Ennek a részletes keresési lehetőségnek köszönhetően Kriszti tökéletesen rá tudott olyan táskákra keresni, amik neki relevánsak lehetnek. Így már csak olyanok között kellett keresgélni, amik közül bármelyik esélyes lehetett a megvételre. Mondta azt is, hogy jó, részletes leírások vannak a termékek mellett, melyekből az ember teljeskörűen tud tájékozódni. Ez amúgy nekem is jól jött, mert én végül a leírásnak köszönhetően döntöttem a legvégén. De ezt is mindjárt elmesélem. Szóval visszatérve Krisztire és a hátizsákjára, ő is megtalálta a Bagboxon a tökéletes darabot és mivel 10 000 Ft feletti összegről volt szó, ingyen szállította ki neki a GLS Futárszolgálat. Ezek megbízható fickók amúgy, szóval van náluk nyomonkövetés, meg minden, szerintem remek, hogy velük szerződtek le. Kriszti időben megkapta a táskáját, az ára, a minősége kifogásolhatatlan volt és azóta is ajánlgatja mindenkinek őket.
Nos, egy ilyen ajánló után mégis mi mást tehettem volna, hogy én is tőlük rendelek? Ott hagytam abba a saját sztorimat, hogy épp a férfi oldaltáskákat böngészgettem az oldalon. Én is kihasználtam a szűrő adta lehetőségeket, és mindenre rászűrtem, amire csak lehetett. Egy fekvő tájolású irattáska kellett erős vállpánttal, több belső zsebbel és bőr borítással. Több ilyet is kidobott az oldal, szóval amint fentebb is írtam, a leírások segítettek végül dönteni. Sőt, még vásárlói vélemények is voltak, így azokat elolvasva is körvonalazódott bennem a végső döntés. Mire végre sikerült választanom, el is álmosodtam, egy jó órába beletelt a folyamat. Véletlenül bealudtam a gép előtt, bevallom nektek. Még szerencse, hogy ágyban feküdtem, ölemben a laptoppal, mert reggel iszonyatosan hát-és nyakfájdalmakra ébredtem volna. Na, reggel szólt az ébresztőm, arra riadtam fel. Ijedten néztem körbe a szobában, hirtelen nem tudtam, hol vagyok. Aztán megláttam a gépet az ágy másik oldalára csúszva, kinyitott állapotban. “A táska!” – nyillalt a gondolat az agyamba. “Remélem nem veszett el a kosár tartalma.” – elmélkedtem. Gyorsan megnéztem, de minden úgy volt, ahogy előző este hagytam. Már csak az utolsó lépések voltak hátra, amiket az ágyamból gyorsan el is intéztem. A bankkártyás fizetés külön megemlítendő, ugyanis kisebb oldalakon még nem mindig lehetséges ez a fizetési mód, de a Bagbox ezt is túllépte már. Szóval otthon, a kényelmes kis ágyamból, fekvő üzemmódban sikerült levadásznom egy király kis oldaltáskát, ami a munkában is megállja ám a helyét.
A munkahelyemre kértem a kiszállítást, hisz a hétköznapokban ott tartózkodom a legtöbbet, szóval evidens volt oda rendelni. Épp fent üldögéltem az irodában, mikor feltelefonáltak a portáról, hogy csomagom jött. “Na, hát ez gyors volt.” – gondoltam magamban és már rohantam is le a földszintre, ahol már ott várt a csomagom a recepciós pulton. A futár addigra el is ment, de érthető, hisz előre kifizettem a terméket. Odafent aztán azonnal megnéztem, mit kaptam. Szerencsére nem cserélték fel a terméket, vagy ilyesmi és nem is volt megsérülve, pont azt kaptam, amit vártam: egy elegáns férfi oldaltáskát. Azonnal lőttem is egy fotót róla és küldtem tovább Krisztinek, akinek szintén nagyon tetszett a választásom. Azt mondta, ha végre személyesen találkozunk, ezt vigyem magammal. Erre ígéretet is tettem és azt be is tartottam. A táska megérkezése után 2 héttel találkoztunk is, felutazott Budapestre, hogy körbevezessem a városon és megmutassam neki a nevezetességeket. Nagyon tetszett neki a főváros, és a táskám is, de nekem viszont ő tetszett nagyon. Hála az égnek ez kölcsönös volt és azóta is együtt vagyunk. Közeleg a születésnapja és már tudom is mit fog tőlem kapni: egy táskát a Bagboxról, az tuti.